Fazekas Ferenc megyéspüspök vezette a nagypénteki szertartást a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban.
Az Úr szenvedésének ünneplése a püspök, a papság és a ministránsok csendes bevonulásával kezdődött. Az oltár előtt a püspök leborult, ezzel az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jelenítette meg. Az olvasmány és a szentlecke felolvasását követően az Albe Vidaković székesegyházi kórus passiót énekelt.
Ferenc püspök a nagypénteki prédikációjában többek között elmondta: A szenvedés ezen a világon elkerülhetetlen. Lehet, hogy úgy tűnik sok dolognak nincs értelme itt a földön, de sok minden értelmet nyer a szeretet által. Így Jézus szenvedését és halálát a szeretet légkörében kell értelmezni, ami végtelen és eljut a végsőkig. Minden, amit teszünk sok erőfeszítést igényel, lemondásokkal jár és áldozatot követel. Éppen ezért fel kell ismernünk Jézus szavainak fontosságát: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!“ Jézus ezt saját példáján mutatta meg nekünk – emelte ki a püspök – felvette a keresztjét és elfogadott minden áldozatot. Minden kereszt Jézus által kettős jelentőséggel bír. Egyrészt áldozat, önmegtagadás és halál, másrészt pedig győzelem, dicsőség és az élet.
A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következtek, amikoris lélekben a kereszt alatt állva könyörögnek az egybegyűlt hívek az Anyaszentegyházért, a pápáért, a hívekért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.
A liturgia második fő részében a kereszthódolat szertartására került sor. Elsőként a megyéspüspök rótta le hódolatát a kereszt előtt. Őt követően a papság, a ministránsok, a Jézus sírját őrzők, majd pedig a hívek térdeltek le a kereszt előtt és csókkal illették Jézus testét.
A szentmise központi része, az eukarisztia liturgiája ezen a napon rendszerint elmarad. Így csak áldoztatást tartottak a nagycsütörtökön eltett ostyákból. Ezután az Oltáriszentséget elhelyezték a Jézus sírjánál található Tabernákulumban.
A liturgia végén a hívek Jézus sírja köré gyűltek, ahol leborulva imádkoztak.
Nagypéntek kialakulásának történetében az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (nagypéntek és nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották egésznapos szigorú böjtölésben Jézus szavainak szellemében. Csak a negyedik században alakulnak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái eukarisztikus ünneplés nélkül. Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. A nagypénteki ősi szertartás már a kezdeti időktől kialakult és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, akik ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.
A nagypénteken járt keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem a húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, vagyis a végtelen jóság Isten, a feltámadt Élet győzelme.
Sz.Sz., Sajtóiroda
Fotó: Kovacs Attila
