„Változtassatok életmódotokon és tetteiteken, akkor majd veletek lakom ezen a helyen!” (Jer 7,3)

Alkalmi szentmisével emlékeztek meg a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyház felszentelésének évfordulójáról.

Az ünnepi kétnyelvű szentmisét Fazekas Ferenc megyéspüspök celebrálta az egyházmegye papságának jelenlétében. Bevezető homiliájában a püspök atya említést tett a néhai Msgr. Zvekanović Mátyás megyéspüspökről, aki 1973-ban szentelte fel az Avilai Szent Teréz-székesegyházat. Köszönettel illetett mindenkit aki részt vett a bazilika felépítésében, valamint több évszázados fenntartásában.

– Krisztus életében fontos szerepe volt a templomnak. Szülei a jeruzsálemi templomban mutatták őt be, valamint Jézus egész földi életén át példát mutatott arra hogyan kell megszentelni az ünnepeket, eljárt a zsinagógába, és minden évben elzarándokolt a jeruzsálemi templomba – jegyezte meg szentbeszédében a püspök atya.

– Kedves testvéreim, köszönöm nektek, akik eljöttetek a bazilikánk felszentelésének évfordulójára. Örvendek azért is, mert érzitek a templom, Isten házának fontosságát, ahol megvalljuk hitünket, dicsőítjük a Jóistent tetteiért, és bizalommal kérjük az Ő irgalmát, segítségét, kegyelmét. Vezessen bennünket mindig ez a lelkület, amikor és ahányszor csak az Úr házába térünk be. Ne feledkezzünk meg a mai napon arról, hogy a Jóistennek hálát adjunk mindazokért a pillanatokért, amikor a templomlátogatás, amikor a szentmisén vagy ájtatosságon való részvételünk szeretettel, békével és erővel tölt el bennünket – hangzott el a szentbeszéd végén.
A szentmisén a zenei szolgálatot az Albe Vidaković székesegyházi kórus látta el.

Avilai Szent Teréz-székesegyház

Az Avilai Szent Teréz-székesegyház kései barokk stílusban épült 1773 és 1779 között. A munkálatok Kaufmann Ferenc pesti építész tervei nyomán kezdődtek, de végül Heiszler Ádám elképzelései szerint fejeződtek be.
A templom hossza 61 m, szélessége 26 m, a hajó magassága 18 méter, a tornyoké pedig 64 m. A székesegyházat értékes oltárképek ékesítik. Ezek mind Joseph Schoefft pesti templomfestő művei, kivéve a Szent család képét, amelyet Kaspar Schleibner müncheni festőművész alkotott, a Szent Keresztet pedig az innsbrucki Emmanuel Walch készítette. Ők díszítették a katedrális boltozatát is. A főoltár 1804-ben készült el, a toronyórát pedig 1840-ben szerelték fel. Az épület 1973 óta műemlékvédelem alatt áll.
A lakosság körében ma Nagytemplomként ismerik, amelyet Avilai Szent Teréz tiszteletére szenteltek fel, és az ő ábrázolása megtalálható Szabadka város címerén is. 1974. április 29-én VI. Pál pápa a kisebb bazilika (basilica minor) rangra emelte.

Sz. Sz., Sajtóiroda

Scroll to Top