Szent Pál megtérésének ünnepe – a Paulinum Gimnázium napja

A Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnázium és Kisszeminárium Szent Pál apostol megtérésének ünnepnapján (január 25-én) ünnepelte az iskola napját, valamint a kápolna búcsúját, melynek védőszentje Szent Pál apostol.

A szentmisét Fazekas Ferenc megyéspüspök vezette. Az ünnepi szentmisén a papság mellett, részt vett még a Paulinum rektora Tojzán László atya, a Gimnázium igazgatója Csorba Ottó, valamint a Tartomány, a város, a nemzeti tanácsok és a szabadkai Magyarország Főkonzulátusának képviselői.

A szentmise keretében Ferenc megyéspüspök úr lektori szolgálatra avatta Huszár Ádámot és Gubena Ábelt.

A szentmisét követően a szeminaristák rövid ünnepi programmal készültek.

A Paulinumot Matija Zvekanović püspök alapította 1962-ben. Akkoriban csak a Szabadkai Egyházmegyéből az első két osztályba összesen negyven szeminarista járt. A Paulinum természeténél fogva egy klasszikus irányvonalú gimnázium, amely a teológia és a filozófia tanulmányozására irányítja a hallgatókat, másodlagosan pedig a klasszikus nyelvekre és történelemre összpontosít. Az iskolában a tanítás magyar és horvát nyelven folyik.

A Szabadkai Egyházmegye sajtóirodája

Scroll to Top