A Nagypénteki szertartást a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban Fazekas Ferenc megyéspüspök vezette, aki a legmélyebb alázattal leborult az oltár előtt.
   Az ige liturgiája, a kereszt előtti hódolat, a szentáldozás különleges elcsendesedést és mély elmélkedést segít elő a hívek számára Jézus kereszthaláláról. Nagypéntek – a Katolikus Egyház egyetlen gyásznapja. Jézus a sírban fekszik.
   Alkalmi homíliájában a székesegyház plébánosa, Dragan Muharem atya kiemelte azt a szót, amely többször is előfordul János passiójában, ez pedig a „kert” kifejezés. Mint mondta, túlságosan nyilvánvaló, hogy nem véletlenül jelenik meg ez a szó az evangélium elején és végén is.
– …általa ugyanis egy gyönyörű kép tárul elénk. A keleti népek számára a kert szó másik jelentése: a Paradicsom. Az első embert, amikor a Mindenható megteremtette, az Éden kertjébe helyezte. A Paradicsomban mindene megvolt, és ugyanott mindent el is vesztett, mert eltávolodott Istentől. Megérintette a fát, amelyhez nem lett volna szabad nyúlnia. És attól a pillanattól kezdve a paradicsom, vagyis a kert pokollá vált. Megkezdődött a bűnök, a háborúk, a gyűlölet drámája… Mi történik tehát most Nagypénteken? Most az új Ádám – Jézus Krisztus, az Isten Fia – ismét a kertbe lép. Visszatér arra a helyre, ahol minden elkezdődött, és azon a fán feszítik keresztre. A történelem során felhalmozódott minden rossz ereje őrajta tört meg. A Golgota, vagyis a Koponya hegye, a halál helye – ismét Paradicsommá válik. A Mennyország kapui újra megnyílnak – mondta el többek között a plébános atya. 
   Ezt követte a kereszt előtti hódolat, amelyet hagyomány szerint az Úr sírjának őrei – bunyevác ünnepi népviseletbe öltözött fiatal fiúk – hoztak be. Ők egészen a feltámadási szertartásig őrzik majd a sírban nyugvó Jézust.
  A liturgikus éneket, valamint magát az Úr szenvedéstörténetét az Albe Vidaković székesegyházi kórus adta elő szólisták közreműködésével és Miroslav Stantić karnagy vezetésével.