Mária, a kegyelem remekműve

Doroszló-Szentkút búcsúja

  Szűz Mária születésének ünnepén, szeptember 8-án msgr. Santo Rocco Gangemi érsek, a Szentszék belgrádi apostoli nunciusa ünnepi szentmisét mutatott be a Doroszló-szentkúti kegyhelyen a több mint nyolc ezer egybegyűlt hívő előtt.
  A szentmise elején Fazekas Ferenc megyéspüspök köszöntötte a vendég érseket, a zarándokokat, a paptestvéreket, valamint a közélet megjelent képviselőit.
Szentbeszédében a nuncius hangsúlyozta:
– Mária az egyetlen teremtmény, aki tökéletesen sikerült. Ő az egyetlen ember, aki teljes egészében valóra váltja Isten bölcs és szerető tervét. S nem azért, mert kivétel volna közöttünk, vagy mert egy másik világból jött idegen volna – éppen ellenkezőleg. Mária a mi bűnös családunkhoz tartozik, ugyanabból a megfertőzött nemzetségből, mint mi, és neki is, éppúgy, mint nekünk, szüksége van a megváltásra Ádám örökségéből. De ő olyan gyökeresen megváltott, és a „gyökeresen” ezt szó szerint kell érteni: a gyökértől, létezésének első pillanatától fogva, vagyis fogantatásától kezdve, hogy egész lényét átjárta az isteni ragyogás. Mária a megváltott a szó legtökéletesebb értelmében. Ő a kegyelem remekműve.
   Majd hozzátette:
– Amikor az angyal köszönti őt, és kegyelemmel teljesnek szólítja, nem valami újat tár fel előtte. Egyszerűen csak megmutatja neki azt, aki már abban a pillanatban ő, azt, amit Isten már beleírt lénye legmélyébe. És ő hagyja, hogy megmondják neki, ki ő. Hagyja, hogy Isten szeretete meghatározza őt. Ebben az értelemben mindannyian annál inkább megvalósultak és annál inkább igazak vagyunk, minél inkább közelítünk ehhez a mintához: elfogadni a saját nevünket Istentől, ahelyett, hogy magunk találnánk ki.
Mária azonban nemcsak az, aki kegyelemmel teljes, hanem az is, aki válaszol a kegyelemre. Innentől válik igazán az ő története életünk tanítómesterévé. Minden egyetlen szóval kezdődött: *Fiat*. „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”
– Mindannyian, ha visszatekintünk életünk éveire, rátalálunk néhány igenre, amelyek örökre irányt szabtak és megváltoztattak minket. A házasság igenjére, a hivatás igenjére, a gondoskodás igenjére, azzal szemben, aki egyedül nem boldogul. A megbocsátás igenjére, amikor könnyebb lett volna a sértettségben megmaradni.
Aki kimondja ezeket az igeneket, olyan terhet vesz magára, amelyet abban a pillanatban még nem ismer, nem tud felmérni, s amely azután kiszámíthatatlan módon ránehezedik majd. Aki azonban sohasem mondja ki egyik ilyen igenjét sem, aki mindig biztonságban marad, sosem teszi ki magát, sosem áll rendelkezésre, annak a kezében gyakran üres és értelmetlen élet marad.
    A prédikációban elhangzott még:
– A templomban az öreg Simeon szavai egy pillanatra fellebbentik Mária előtte a jövő fátylát: „A te lelkedet is tőr járja át.” Názáret hosszú, csendes évei ennek a tőrnek a gondolatával telnek majd el. És így Mária lelke lassanként felkészül arra, hogy átjárja őt a fájdalom, megtanulja a szenvedés nehéz művészetét.
Máriára is érvényes, amit a Zsidókhoz írt levél szerzője Jézusról mond: engedelmességet tanult abból, amit szenvedett. Nem mintha Mária engedetlen lett volna, de engedelmessége a szenvedésen keresztül szilárdult meg, egyre tudatosabbá, egyre szabadabbá, egyre készségesebbé téve őt, míg végül fájdalommal, de kétségbeesés nélkül állt ott a kereszt alatt.
   A szentmise végén Ft. Horvát Ákos, a doroszlói Mária-kegyhely igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik jelen voltak a szentmisén: a vendég érseknek, a paptestvéreknek, valamint háláját fejezte ki minden adományért, amelynek segítségével sikerült restaurálni Mária kegyszobrát és megújítani a kegytemplom belső terét.
A szentmise végén a hívek körmenetben vonultak át a néhány hete helyére került, felújított, 165 éves Mária-kegyszoborhoz, amelyet az esemény keretében szenteltek fel.

Sz. Sz., Sajtóiroda

Fotó: Dr. Pásztor Bálint facebook oldala, Szabó-Hangya Teréz

Scroll to Top