Húsvétvasárnap Fazekas Ferenc megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban.

Bevezető beszédében a püspökatya üdvözölte a főtisztelendő paptestvéreket, a diakónus testvért, a Mária rádió hallgatóit és a székesegyházban összegyűlt híveket.

A megyéspüspök homíliájában hangsúlyozta: Jézus személye, az Ő élete, tanítása, szenvedése, halála és feltámadása maradandó, nagy fontosságú eseményé magasodott a mi világunkban. Még ma is felidézzük az akkori eseményeket és nem csak emlékezünk ezekre, hanem egész életünket, magatartásunkat igyekszünk Jézus személyéhez igazítani. Ő a mi megváltónk, akiben hiszünk, remélünk, szeretjük és ragaszkodunk hozzá. Jézusra tekintünk ma is, aki útmutatást ad világunk fejleményeiben és fordulataiban. Őbenne találjuk meg a biztonságunkat és a jövőnket. Ezért nekünk, keresztényeknek Jézus jóhírt jelent a számtalan rossz és aggodalmat keltő hírek közepette. A kezdet és a vég, a múlt és a jövő a feltámadott Jézusé, aki halott volt és íme él – hangsúlyozta a főpásztor, majd hozzátette: Krisztus feltámadása és a fenségben való kinyilvánulása közt fut a mi időnk, a mi életünk. Mi keresztények a hit, a remény fényében járunk. Hitünk azok tanulságtételére támaszkodik, akik látták a feltámadtat. Azután így folytatta: Ebben a földi életben sok viszontagságon kell átmennünk. Nem kevés csapást, tragédiát kell átélnünk és túlélnünk. Mindezek mellett azonban fölragyog előttünk a Húsvét örömhíre, Jézus föltámadása. Így nem a pusztulásé, a megsemmisülésé és a halálé az utolsó szó. Végül a püspök Szent Pál apostol szavait idézte: „Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.”

Húsvét egyetemes keresztény ünnep, Urunk feltámadásának napja, a liturgikus év legnagyobb ünnepe. Magyar elnevezése arra a középkori szokásra vezethető vissza, hogy a megelőző, húshagyó keddel kezdődő 40 napos böjt után, ezen a napon lehetett először húst enni.

A második század végéről származó dokumentumok szerint a húsvét ünnepe már általánosan elterjedt volt a kereszténység körében, az ünnep kialakulása azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza. A zsidókeresztények kezdettől fogva megtartották az ősi Pászka ünnepét, a pogányokból lett gyülekezetek ezt a szokást nem gyakorolták. Az utóbbiak körében vita alakult ki az ünnep időpontját illetően is. A vita alapját a kisázsiai gyülekezetek az a gyakorlata képezte, mely szerint ugyanazon a napon ülték Jézus halálának és feltámadásának az ünnepét. A második, illetve harmadik századig Jézus szenvedésének és halálának ünnepe a keresztény Pászka volt, amelynek tartalma a gyász és a szomorúság, szemben a húsvét ünnepével, amelyet nem neveztek Pászkának és tartalma az örvendezés volt. A Niceai Zsinat határozta meg a húsvét időpontját úgy, hogy az a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap legyen. Ha az első holdtölte éppen vasárnapra esik, akkor a húsvét az azt követő vasárnap. A naptár szerint ez március 22. és április 25. közé eső egyik vasárnap. Csak a hatodik században, miután Dionysius Exiguus a római időszámítást az Alexadriaihoz igazította, lett egységes a húsvét dátuma.

„Feltámadt Krisztus – Valóban feltámadott!” Az egyház így köszön húsvéttól pünkösdig a húsvéti időszakban. Ezekben a napokban az egyház a feltámadás misztériumát ünnepli és megtapasztalja azt a nagy örömet, amely a jó hírből fakad: Jézus Krisztus legyőzte a gonoszt és a halált. Ez az öröm nem pusztán húsvét nyolcadában tart, hanem 50 napon át, egészen pünkösdig.

Sz. Sz., Sajtóiroda

Fotó: Kovács Attila