„Immár 200 év óta ugyanazon a helyen egyfolytában tart az Isten dicsérete”

  Templomszentelés Moholon

Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel a moholi Szent György templomot, október 19-én.

A plébános, ft. Világos Miklós atya indítványozására került sor az 1824-ben épített templom felszentelésére. Az épület 200. éves fennállása során csak szenteltvízzel hintették meg az Isten házát, azonban püspök által krizmával való felkenésére mind a mai napig még nem került sor.

Szombaton az ünnepi bevonulást követően a püspök atya először megáldotta a vizet amivel meghintette a felújított oltárt, majd a templomot, illetve a szép számban összegyűlt híveket is.

Az igeliturgia alatt a templomszentelésre szánt olvasmányok hangoztak el, majd az evangélium felolvasását követően Fazekas Ferenc püspök rövid homíliája következett:
– Egyrészt megtisztítjuk a templomot mindattól, ami a Jóistennel ellenkezik, tehát a bűntől – ezt a vízzel való meghintés jelképezi. A Jóisten megtisztít bennünket, és életet ad, hiszen a víz számunkra az életet is jelenti. Az olajjal való megkenés pedig emlékeztet a Szentlélek működésére, aki mindig velünk van, lelkesít, vezet, és különféle adományokkal megáld bennünket – hangzott el a szentbeszédben.

A felszentelési imával kezdetét vette a templom konszekrációja, melyhez elsőként a jelenlévő hívek Mindenszentek litániájában segítségül hívták a Boldogságos Szűz Máriát és az összes szenteket, hogy közbenjárásukkal „az az épület, amelyet Isten neve tiszteletére szentelnek, legyen az üdvösség és a kegyelem háza, ahol a keresztény nép egybegyűl”.

A litánia után a megyéspüspök úr elhelyezte a felújított oltár márványlapjába Szent Severus és Szent Defendens vértanúk ereklyéit. Ezután az oltár közepét és a négy sarkát megkente krizmával, majd a falakat is keresztel jelölte, 12 helyen. A krizmával történt konszekrálás után az oltár és a templom megtömjénezése, végül pedig a templom kivilágítása következett.

Az ünnepélyes templom- és oltárszentelést az eucharisztia liturgiája zárta.

Sz. Sz., Sajtóiroda

Fotó: A moholi Szent György templom facebook oldala

Scroll to Top