Patrona Hungariae

Az igazi szabadság akkor valósul meg az életünkben, ha szívből, alázattal, bizalommal, akarva és Istent dicsőítve követjük Jézus Krisztust”

 

   Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én dr. Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke mutatott be ünnepi szentmisét az Avilai Szent Teréz-székesegyházban. Ez az esemény volt a Szent István-napi programsorozat nyitánya. A templomban már hagyomány, hogy az augusztus 20-át megelőző szombaton emlékeznek meg államalapító királyunkról. Mivel ez a nap idén éppen Nagyboldogasszony ünnepére esett, a hívők kettős ünnepet ülhettek a püspöki liturgia alkalmával.

   A szentmise elején Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök üdvözölte a vendég püspököt, és megköszönte, hogy eleget tett a meghívásnak. Köszöntötte továbbá a paptestvéreket, a közélet és a kulturális élet jeles képviselőit, a népviseletbe öltözött fiatalokat, a cserkészeket, a Szent György Lovagrend tagjait, valamint a nagy számban összegyűlt híveket.

  Prédikációját Fábry Kornél püspök atya az ünnep jelentőségének gyermeki magyarázatával kezdte, majd Szűz Máriát és Szent Istvánt állította példaképül.

– A mai nap azonban a remény napja. Hiszen a Szűzanya kimondta az ő igenjét, és egész életében Isten akaratát követve élt. Élete végén Isten megdicsőítette, és testestül-lelkestül felvette a mennybe.

   A prédikáció központi gondolatait a püspök atya Szabadka város nevének betűihez kötötte:
Sz – szívből
– Nekünk is arra kell törekednünk, hogy Mária tisztelete ne csupán egy külső vallásos gyakorlat legyen, hanem szívünk őszinte szeretetéből fakadjon.
A – alázattal
– Az alázat nem más, mint a valósággal való harmónia. Amikor tisztában vagyunk azzal, milyen erényeink vannak, melyek a pozitívumaink, az értékeink, de azt is tudjuk, hol vannak a hiányosságaink. És mindezzel együtt szolgáljuk Istent.
B – bizalommal
– A hit és a bizalom tehát nagyon szorosan összetartozik. Amikor azt mondom: »Hiszek az egy Istenben«, akkor azt is kimondom: »Bízom az egy Istenben.«
A – akarva
– Minden nemzedéknek újra és újra tudatosan igent kell mondania Istenre.
D – dicsőítve Istent
– Szükség van ránk – szükség van arra, hogy jellé váljunk a többiek számára, hogy amikor látják az életünket, Isten dicsőségét lássák a tetteinkben.

   A szentbeszéd végén így összegezte gondolatait a vendég püspök:
– Az igazi szabadság, amelyet Szűz Mária és Szent István is megéltek, és amelyre mi is meghívást kaptunk, akkor valósul meg az életünkben, ha szívből, alázattal, bizalommal, akarva és Istent dicsőítve követjük Jézus Krisztust. És hiszem, hogy ha így teszünk, az Ő jelenléte átformálhatja életünket, és ezáltal az egész társadalmat, amelyben élünk.
A szentmise alatt a zenei szolgálatot a ProMusica Kamarakórus látta el, Csikós Krisztina karnagy vezetésével.

  Az ünnepi szentmise végén dr. Fábry Kornél püspök úr megköszönte, hogy jelen lehetett ezen a szép és emlékezetes eseményen. Az áldás után felcsendült a magyar nemzeti himnusz.

Sz. Sz., Sajtóiroda

Fotó: Pannon RTV, dr. Juhász Bálint Facebook oldala

Scroll to Top