„Ne csak azt kérdezzük, ki volt Szent Pál apostol, hanem főképpen azt, hogy ki ma számunkra Szent Pál?” (XVI. Benedek pápa)
Június 30-án a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban ünnepi szentmisével tisztelegtek Szent Pál apostol, a Szabadkai Egyházmegye védőszentje előtt. A szertartást Fazekas Ferenc megyéspüspök vezette, amelyen a papság, a hívek és számos rangos egyházi vendég közösen vett részt, tiszteletét téve a jeles alkalomból.
Az ünnepi bevonulást követően a szentmise főcelebránsa köszöntötte az egyházmegye ünnepére érkezett vendégeket: msgr. Fabijan Svalinát a Szerémi Egyházmegye megyéspüspökét, msgr. Đuro Gašparovićot a Szerémi Egyházmegye nyugalmazott (emeritus) püspökét, msgr. Mirko Štefkovićot, a nagybecskereki megyéspüspököt, továbbá az általános helynököket, delegátusokat, valamint az egyházmegye minden papját, diakónusát és szerzetesét. Szívélyesen üdvözölte azokat a papokat és szerzeteseket is, akik más egyházmegyékből érkeztek. Ezt követően olasz nyelven külön köszöntötte Santo Rocco Gangemi érseket, Szerbia apostoli nunciusát, valamint msgr. Luca Sartorit, vatikáni diplomatát, az Apostoli Nunciatúra titkárát.
Ünnepi szentbeszédében Ferenc püspökatya többek között azt hangoztatta:
– Nem kétséges, a Krisztusi tanítás gyors elterjedésében rendkívüli szerep jutott Pál apostolnak. Szinte emberfeletti áldozatkészsége, szívóssága, teológiai tájékozottsága, görög műveltsége alkalmassá tette őt arra, amire a gondviselés szánta. Az Apostolok Cselekedeteiben az Úr Ananiást így bátorította: „Menj csak, mert ő választott edényem, hogy nevemet a pogányoknak és a királyoknak és Izrael fiainak hirdesse.” (ApCsel 9,15) Megtérése után már nem a saját érdemének tartotta, hiszen tisztában volt a saját emberi gyengeségeivel, fogyatékosságaival, és az ezekből fakadó kudarcokkal. Viszont állandóan hálát adott a jó Istennek a munkájában megmutatkozó kegyelem erejéért. és így folytatta:
– Boldog emlékű XVI. Benedek pápa mondta a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában az évforduló évet megnyitó beszédében: „Ne csak azt kérdezzük, ki volt Szent Pál apostol, hanem főképpen azt, hogy ki ma számunkra Szent Pál?” Egyértelmű kérés ez arra vonatkozóan, hogy ünneplésünk fő célja az legyen, hogy megkeressük Szent Pál életművében azt, ami nekünk, ma élő keresztényeknek, segíthet a helyes Krisztuskövetés kialakításában.
Majd Fazekas püspök a következő gondolatokkal zárta alkalmi beszédét:
-Szent Pál a damaszkuszi úton találkozott a Feltámadott Jézussal, akiben felismerte a választott nép várva várt Messiás királyát, és ami még ennél is fontosabb, Jézus Krisztusban felismerte személyes Megváltóját. Isten szeretetének a személyes közvetlensége ragadta meg Pál apostolt, és tette őt Jézus tanításának és megváltásának lelkes hirdetőjévé -, majd így folytatta – Ragadjon meg bennünket is Szent Pál apostol buzgósága, legyünk buzgó és hiteles keresztények Krisztus Urunk tanítása szerint!
A Szabadkai Egyházmegye főünnepének tiszteletére bemutatott szentmisét az Albe Vidaković székesegyházi kórus tette még ünnepélyesebbé, Miroslav Stantić vezényletével.
Sz. Sz., Sajtóiroda